2020. szept. 3. beköltözés után

Az igazán mély, az emberi törékenységünknél mélyebb érzelmek sajátossága az, hogy tudnak függetlenek lenni a világtól. Sokat lehet építeni ezekre.

A beköltözéskor azt lehetett látni a diákok és (a maszkok ellenére is) az Önök arcán is, hogy örömmel, várakozással, reménnyel indul ez az év. Az az igazán érdekes, hogy az újrakezdésnek ez az öröme annak ellenére is bennünk van, hogy tudjuk, érezzük, mennyire kiszámíthatatlan és fenyegető helyzetekkel fogunk szembe kerülni idén a vírus kapcsán.

A beköltözés óta eddig két esetben kaptunk jelzést, hogy otthon a családban pozitív teszteredmény lett. Mindkét esetben – a családok nagyon gyors jelzésének köszönhetően – azonnal tudtunk reagálni. Az a kérésünk, hogy minden olyan esetről, ahol a családban vagy a fiúk ismeretségi (lehetséges kontakt) körében pozitív teszteredmény születik, továbbra is azonnal értesítsenek bennünket (leggyorsabb az osztályfőnökön vagy a prefektuson keresztül)! Így a saját protokollunkat egyből életbe tudjuk léptetni:

  • elkülönítés,
  • NNK-értesítés/iránymutatás-kérés,
  • ha kell: teszt-rendelés,
  • fertőtlenítő takarítás és levegőfertőtlenítés,
  • indokolt esetben vagy NNK-ajánlásra: kohorszon belüli további alcsoport-képzés.

A diákjaink nagyon fegyelmezetten követik a rendtartásunk szabályrendszerét. Tudatában vannak felelősségüknek, lehet rájuk számítani a járvány elleni védekezésben. Ennek ellenére a jövő heti programokról még nem tudok biztosan írni. Azt remélem, hogy nem szabadul el a járvány második hulláma, és így – szigorúbb keretek között – meg lehet tartani a jövő hét végén esedékes szülői látogatást. Erről a jövő héten születhet meg a döntés.

Az érintett családokat és minden járvánnyal küzdőt imádságukba ajánlom. Isten áldása kísérjen mindannyiunkat!