Iskolai díjak

KOVÁTS ARISZTID – díj
A CZIRÁKI ALAPÍTVÁNY ("pro cultura humana") díja
MATTYASOVSZKY KASSZIÁN-díj
FAGGYAS EDVIN – díj
SÖVEGES DÁVID – díj
BUDINCSEVITS ANDOR – díj
HUNYADI MÁTYÁS – díj
HERENDI ZSOLDOS XAVÉR  - díj
A LUIF OTMÁR ALAPITVÁNY díja

 

KOVÁTS ARISZTID-díj

A díjat Jávor Egon bencés atya alapította hálából a bencés neveltetéséért és hivatásáért. Az a végzős diák kapja, aki ittléte alatt felfedezi és befogadja a pannonhalmi diákotthon értékeit.

KOVÁTS ARISZTID Jenő (1891-1975) Székesfehérvárott született, 1910-ben lépet a bencés rendbe. Tanulmányait a Szent Gellért Tanárképző Főiskolán Pannonhalmán és Budapesten végezte 1915-ben. Győrött kezdett tanítani, majd 1923-tól Kőszegen és Pápán. Rövid angliai tanulmányút után Budapesten tanított, majd Kőszegen volt házfőnök és igazgató. 1934-től Pannonhalmán a rendi növendékekkel foglalkozik (magiszter), majd rövid olasz tanulmányút után 1939-től a felépült új Pannonhalmi (olasz) Gimnázium első igazgatója, ahol külföldi tapasztalatait is beépíti a kialakuló diákotthon nevelési alapelveibe. 1945-ben Budapestre kerül igazgatónak, majd az iskolák államosítása után lelkipásztori munkát végez, majd 1951-1956-ig börtönbe kerül, onnét szabadulva Pannonhalmán élt haláláig. A természet iránt érzett szeretetével, belső derűjével sokakon segített és erőt adott a nehéz években is.

Év Név Osztály
2003 Rigó Máté XII.B
2004 Toldi Gergely XII.A
2005 Király Tamás XII.B
2006 Rémai Dániel XII.B
2007 Márkus Gergely XII.A
2008 Nemes Ákos XII.A
2009 Kovács Lóránt XII.A
2010 Dávid János XII.A
2011 Biriszló Bence XII.B
2012 Kaposi Ágoston XII.A
2013 Kovács Adorján XII.A
2014 Vadas Ágoston XII.B
2015 Tamás Ambrus XII.A
2016 Matusek Márton
XII.A
2017 Rátkai István XII.B
2018 Urbanics Tamás XII.A
2019 Ilosvai András XII.B
2020 Kovács Tibor XII.A
2021 Horváth Dávid XII.B
2022 Szilika Domonkos XII.A
2023 Tóth Gergő XII.A

 

A CZIRÁKI ALAPÍTVÁNY ("pro cultura humana") díja

A Cziráki László tanítványai által alapított „pro cultura humana” díj a humán műveltség területén végzett kiemelkedő munkáért kapják végzős diákjaink.

<--break->

CZIRÁKI LÁSZLÓ Géza (1915-1981) Hegyeshalomban született, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, ahol magyar-francia szakos tanári diplomát szerzett (az Eötvös Kollégium tagjaként). 1947-ben lépett a bencés rendbe, 1952-ben kezdett magyart (és franciát) tanítani Pannonhalmán, ahol diákotthoni nevelőként (prefektusként) is részt vett az oktató-nevelő munkában. 1966-tól egészen haláláig Győrött tanított a bencés gimnáziumban. Mindkét iskolában ő volt a diák-könyvtáros is. Széles látókörű volt: irodalmi szakkörökön, önképzőkörben, irodalmi faliújságon – a lehetőségekhez mérten – megismertette érdeklődő diákjait a kortárs magyar és világirodalommal. Pannonhalmáról elsőként látogatott Taizébe, megismerkedve a francia ökumenikus közösség életével.

Év Név Osztály Tantárgy
1995 Török Tamás XII.A  
1996 Huflú Csaba XII.A  
1997 Fodor Bertalan XII.A  
1998 Deli Gergely XII.A filozófia, latin, magyar
1999 Neszmélyi Bence XII.B német, latin
2000 Fekete Miklós XII.A latin, filozófia
2001

Hettyei András

Kovács Péter

XII.A

XII.B

latin

német

2002 Cziráki Péter XII.B olasz
2003 Jankovics Márton XII.B művészettörténet, filozófia
2004 Rigó Bálint XII.B művészettörténet, latin
2005 Takács Endre XII.B filozófia, latin
2006 Szokoly János XII.B filozófia
2007 Káplár Péter XII.A

filozófia, magyar

2008 Takács Márton XII.A magyar
2009 nem volt érdemes    
2010 Dobszay Balázs XII.B filozófia
2011 Verdes Tamás XII.A olasz
2012 Hegedűs Márton XII.B történelem
2013 Kaposi Brúnó XII.A zene
2014 Kovács Márton
XII.B magyar
2015 Telek Máté XII.B latin
2016 Drozdík Álmos XII.A zene, irodalom
2017 Pamper Zsolt XII.B zene, vers
2018 Tóth Márton XII.B nyelvtan, történelem, lapszerkesztés
2019 Lukács Máté XII.B irodalom
2020 Bodnár László XII.B irodalom, filozófia
2021 Horváth Dávid XII.B angol, irodalom
2022 Garajszki Bálint XII.B irodalom
2023 Zsigmond Soma XII.B irodalom

 

MATTYASOVSZKY KASSZIÁN-DÍJ

A bencés öregdiákok által alapított díjat egy végzős tanuló magyar irodalom vagy matematika-fizika tanulmányainak elismeréseként kapja.

MATTYASOVSZKY KASSZIÁN Kázmér dr. (1879-1935) Esztergomban született, 1897-ben lépett a bencés rendbe. Tanulmányait a Szent Gellért Tanárképző Főiskolán Pannonhalmán és Budapesten végezte 1902-ben (matematika-fizika szakos tanárként). Először Kőszegen, Pannonhalmán és Győrött, majd 1910-től Esztergomban tanított, ahol később házfőnök és igazgató lett 1924-től, 1931-től pedig Budapesten, ahol gyilkosság áldozata lett. Több matematika és fizika tankönyv szerzője. Neves cserkészvezető volt, szerette a cserkészetet, ezen keresztül fejtette ki igazán nevelői hatását.

 

Év Név Osztály Tantárgy

1978

Molnár György IV.B fizika
1979 Halmos Emil IV.B irodalom
1980 Simon Miklós IV.A matematika
1981 Mocsáry Géza IV.A fizika

1982

Gajda Péter IV.A irodalom
1983 Újfalussy Balázs IV.B fizika
1984 Csíky Miklós IV.B irodalom
1985 Koleszár Kázmér IV.A fizika-matematika
1986 nem volt érdemes    
1987

Schmal Dániel

Dombi László

IV.A

IV.A

magyar

matematika

1988 nem volt érdemes    
1989 Dombóvári Zalán IV.A matematika
1990

Czigány Ákos

Nagy Sándor

IV.A

IV.B

magyar

fizika-matematika

1991 Vigassy Zoltán IV.A fizika-matematika
1992 nem volt érdemes    
1993

Vass Gergely

Merkli Ferenc

IV.A

IV.B

latin

magyar

1994 Fekete József IV.B fizika
1995 Légrády Dávid IV.A fizika
1996

Lukács Gergő

László Tamás

IV.A

IV.B

matematika

magyar

1997

Tóth Gergely

Wágner Róbert

IV.A

IV.A

magyar

fizika-matematika

1998 Vasvári Gergely XII.A fizika
1999 Kozma András XII.A magyar
2000 Szentpéteri Róbert XII.B matematika
2001 Verdes Miklós XII.A magyar
2002 Mihalik Szabolcs XII.A matematika
2003 Éliás Gergely XII.B matematika
2004 Kaposi Ambrus XII.A fizika-matematika
2005 Margetán Zsombor XII.A fizika-matematika
2006 Szíj Péter XII.B fizika-matematika
2007 Molnár Márton XII.A fizika-matematika
2008 Kökényesi Zoltán XII.B fizika
2009 Bernáth Bence XII.B fizika
2010 Borián András XII.A matematika-fizika
2011 Wágner Ádám XII.B magyar
2012 Fenyvesi Attila XII.A matematika-fizika
2013 Szabó Máté XII.A fizika
2014 Rajta László XII.A matematika
2015 Varga Dániel XII.B matematika
2016 Ferenczy Gergő XII.A matematika-fizika
2017 Lengyel Ferenc XII.A

matematika-fizika

2018 Ernyey Dániel XII.B

matematika-fizika

2019 Hertelendy Barnabás XII.A

matematika-fizika

2020 Draskovits Mátyás XII.B

matematika-fizika

2021 Koleszár Csoma XII.B

matematika-fizika

2022 Olasz Bálint XII.B

matematika-fizika

2023 Handl Barnabás XII.A

matematika-fizika

 

 

FAGGYAS EDVIN-díj

Bencés öregdiákok – Edvin atya tanítványai – alapították a díjat az arra legérdemesebb XI. osztályos tanuló számára, aki szorgalommal és kitartással eredményesen tanulja a kémiát vagy a biológiát.

FAGGYAS EDVIN István (1919-1970) Budapesten született, 1937-ben lépett a bencés rendbe. Tanulmányait a Szent Gellért Tanárképző Főiskolán Pannonhalmán és Budapesten végezte 1944-ben (biológia-földrajz szakos tanárként). Egyetemi tanulmányit befejezve Pannonhalmára kerül, ahol tanárként, nevelőként (prefektusként) és igazgatóhelyettesként dolgozott Alsóbélatelepen bekövetkezett hirtelen haláláig. Alapos felkészültséggel, széles műveltséggel, korszerű eszközökkel tanította szaktárgyait éppúgy mint a kémiát, művészettörténetet, pszichológiát és logikát. Szakkörben a filozófia elemeivel is megismertette az érdeklődőket. Nevelői egyénisége sokak számára egész életre szóló indítást adott. Belső gazdagságáról halála után naplójából szerezhettünk tudomást.

Év Név Osztály
2001 Baracskay Péter XII.A
2002 Juhász Máté XII.A
2003 Kaposi Ambrus XI.A
2004 Rácz Gergely XI.B
2005 Baranyai Tamás XII.A
2006 Zagyvai Bence XII.B
2007 Nemes Ákos XI.A
2008 Szécsi András XI.A
2009 Czett András XI.A
2010 Horváth István XI.A
2011 Zsigmond Máté XI.A
2012 Topa Márton XI.A
2013 Fodor Dániel XI.A
2014 Incze Dániel XI.A
2015 Horváth Gergely XI.A
2016 Ágoston Álmos XI.A
2017 Kiss Péter Gábor
XI.A
2018 Dénes Donát XI.B
2019 Nagy Vendel XI.B
2020 Kovács Máté XI.B
2021 Sári Mátyás XI.A
2022 Ősz Gergő XI.A
2023 Pataki Asztrik XI.B

SÖVEGES DÁVID-DÍJ

 Söveges Dávid-díjat tanítványai alapították, amelyet egy XI. osztályos tanuló kap irodalmi munkájáért.

SÖVEGES DÁVID Imre dr. (1917-1996) Tolna megyében, Földespusztán született, 1935-ben lépett a bencés rendbe. Tanulmányait a Szent Gellért Tanárképző Főiskolán Pannonhalmán és Budapesten végezte 1943-ban (magyar-német szakos tanárként). Tanári munkáját Budapesten és Pápán kezdte, majd Pannonhalmán lett gimnáziumi és főiskolai tanár, majd diákotthoni nevelő (prefektus), 1953-tól igazgatóhelyettes, az 1956-57-es tanévben igazgatója volt a gimnáziumnak, innen vitték börtönbe. 1959-tól ismét főiskolai tanár, majd 1965-73-ig tanít a gimnáziumban, 1973-78-ig a rendi növendékek magisztere, majd főiskolai tanár egészen haláláig. Szent Benedek Regulája mellett (aminek a fordítását 1947-ben jelentette meg) sokat foglalkozott a lelkiség történetével. Széles műveltsége, teológiai felkészültsége, emberi nyitottsága és nevelői tapasztalata sokak spirituális gazdagodását szolgálta.

 

2007 Horváth Miklós XI.B
2008 Balatoni Gergely XI.A
2009 Dobszay Balázs XI.B
2010 Wágner Ádám XI.B
2011 Schmal Fülöp
XI.B
2012 Bönöczk Péter XI.B
2013 Kovács Márton XI.B
2014
Marek Vince XI.B
2015 Drozdík Álmos XI.A
2016 Horváth Ábrahám XI.B
2017 Balassa Máté
XI.B
2018 Ürge Kristóf XI.B
2019 Bodnár László XI.B
2020 Horváth Dávid XI.B
2021 Kőhegyi András XI.B
2022 Zsigmond Soma XI.A
2023 Szűcs Bálint XI.B

 

BUDINCSEVITS ANDOR-DÍJ

Budincsevits Andor 1990-ben egy Alapítványt hozott létre a számítástechnikában kiemelkedő teljesítményt nyújtó tehetséges diákok támogatására.

BUDINCSEVITS ANDOR dr. (1905-1995) iskolánk jótevője, vegyészmérnök. Szakterülete 1937-től kezdve a fotonszámlálási és -sokszorozási módszerek kifejlesztése. A TUNGSRAM kutató-laboratóriumában Bay Zoltán híres csoportjában dolgozott, akik a mikrohullámú Föld-Hold visszaverődési kísérletet végezték 1946-ban, ő az elektronsokszorozó tervezésével és megalkotásával járult hozzá a kísérlet sikeréhez.

Év Név Osztály
1995 Érsek László XI.A
1996 Merksz Andor IX.B
1997 Merksz Andor X.B
1998 Varga Álmos X.A
1999

Axt Attila

Merksz Andor

XII.B

XII.B

2000

Kaposi Ambrus

Rucz Péter

VIII.

VIII.

2001

Margetán Zsombor

Kaposi Ambrus

Rucz Péter

VIII.

IX.A

IX.A

2002

Margetán Zsombor

Kaposi Ambrus

Rucz Péter

IX.A

X.A

X.A

2003

Margetán Zsombor

Kaposi Ambrus

Rucz Péter

Juhász Máté

X.A

XI.A

XI.A

XII.A

2004

Deák Áron

Margetán Zsombor

Klem Győző

Kaposi Ambrus

Rucz Péter

XI.A

XI.A

XI.B

XII.A

XII.A

2005

Deák Áron

Újfalussy Kristóf

Klem Győző

Hunyadi Márton

XII.A

XII.A

XII.B

VII.

2006

Hunyady Márton
Radics Ottó
Murányi Péter

VIII.
IX.B
XII.B

2007 Hunyady Márton IX.A
2008

Hunyady Márton
Kaposi Ágoston

X.A
VIII.

2009 Hunyady Márton
Kaposi Ágoston

XI.A
IX.A

2010

Hunyady Márton

Kaposi Ágoston

XII.A

X.A

2011 Kaposi Ágoston
XI.A
2012 Kaposi Ágoston XII.A
2013 Kovács Dávid XII.A
2014 nem volt érdemes
 
2015 nem volt érdemes  
2016 nem volt érdemes  
2017 nem volt érdemes  
2018 nem volt érdemes  
2019 nem volt érdemes  
2020 Babják Péter IX.A
2021 Babják Péter X.A
2022 Babják Péter XI.A
2023 nem volt érdemes  

HUNYADI MÁTYÁS-DÍJ

Jó tanuló – jó sportoló számára kőszegi Bencés Öregdiákok díja.

Év Név Osztály
1987 Barcza István IV.B
1988 Pregun István IV.B
1993 Kovács László III.B
1995 Pletenyik Zoltán XII.B
1996 Kocsis Márton XII.A
1997 Debreczeni Gergely XII.A
1998 Csermák András XII.B
1999 Walloschek János XII.A
2000

Gebauer György

Polgári István

XII.A

XII.B

2001 Horváth István XII.B
2002 Szenes Márk XII.A
2003 Nagy Zoltán Dávid XII.A
2004

Rucz Péter

Nedeczky Zsolt

XII.A

XII.B

2005

Hartmann Gergely

Szíj Zoltán

XII.A

XII.B

2006 Nagy Gergő XII.B
2007 Ther István XII.B
2008 Hegyi József XII.B
2009 Ribb Péter XII.B
2010 Belák Benjámin
XII.B
2011 Bolvári Ferdinánd XII.B
2012 Lábán Tamás XII.B
2013 Jére Gergő XII.B
2014 Ujváry Miklós XII.B
2015 Kovács Zsombor XII.B
2016 Marxer Benedek XII.A
2017 Kállay Albert XII.B
2018 Tóth Máté XII.B
2019 Drozdik Csaba XII.A
2020 Bella Márton XII.B
2021 Biros Benedek XII.A
2022 Tüske Máté XII.B
2023 Kiss Attila XII.B

 

 

ZSOLDOS XAVÉR-DÍJ

 A Herendi Porcelánmanufaktúra 2008-ban alapított Herendi-Zsoldos Xavér-díja végzős diák számára az itt töltött évek során nyújtott példaértékű tanulmányi  és kiemelkedő színvonalú képzőművészeti munkáért. 2019-től a gimnázium saját forrásból támogatja a díjazottakat, amelyet a névváltozás is kifejez.

ZSOLDOS XAVÉR (1743-1819) Pápán született, a bencés rendbe 1762-ben lépett, az egy esztendős pápai házfőnökséget kivéve Pannonhalmán élt, eleinte házgondnok volt majd lelkipásztor, és itt is halt meg. Legismertebb festménye az 1767-ben festett Pannonhalma látképe keletről című kép. (A kép a bazilika népbejárója előtti folyosón, a kerengőbe nyíló ajtó mellett jobbra található.) Több latin és magyar nyelvű verse maradt ránk.

 

2008
Tihanyi Kristóf
XII.A
2009 Kondora László XII.A
2010 Meszes Márton XII.B
2011 Ther Péter Pál XII.A
2012 Sánta András XII.B
2013 Lampért Dávid XII.A
2014 Böhm Róbert XII.B
2015 Marek Vince
XII.B
2016 Vadas Gellért XII.B
2017 Varjasi Máté
XII.A
2018 Kátai Bence XII.A
2019 Gyenes Domonkos XII.A
2020 Kis-Simon Péter XII.A
2021 Fábián Levente XII.B
2022 Brutyó Barnabás XII.A
2023 Demeter Balázs XII.B

A LUIF OTMÁR ALAPÍTVÁNY DÍJA

Egy-egy győri és pannonhalmi - a biológia vagy a földrajz tudományok területén kimagasló képességű - diák kap meg.

Luif Otmár 1930. november 28-án született Zsirán. A gimnáziumot a soproni bencés gimnáziumban kezdte, majd Pannonhalmára került, ahol már mint novícius 1951-ben érettségizett, papszentelésére 1956-ban került sor. Az ELTE TTK-n biológia és földrajz szakos középiskolai tanári képesítést szerzett. Pedagógusi pályáját 1959-ben kezdte Pannonhalmán, itt 1969-1982 között gimnáziumi igazgatóhelyettes, diákotthoni igazgató volt. Tanítványai közül többen eredményesen szerepeltek a biológia OKTV-n, sokakat segített az orvosi egyetemi felvételhez. 1982-tól Győrbe került, itt házfőnök, gimnáziumi és diákotthoni igazgató volt. 1998 után nyugdíjas éveit lelkipásztori munkával töltötte, közben gondnoka volt egészen 2008. október 7-én bekövetkezett haláláig a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium pinnyédi sporttelepének.

 

2012 Katona Bálint XII.B
2013 Koleszár Balázs
XI.B
2014
Incze Dániel XI.A
2015 Sebestyén Bence
XII.B
2016 Bódy István XII.B
2017 Szalai Dániel
XI.A
2018 Szalai Dániel XII.A
2019 Szente István

XI.B

2020 nem osztottunk díjat

 

2021 Tüske Máté XI.B
2022 Baranyák Vendel XII.A
2023 Batka András XI.B