Bencés Bál 2017

Bencés Bál 2017

2017. február 18-án, szombaton lesz a Bencés Bál, amelynek bevételét a Bencés Big Band hangszerparkjának bővítésére fordítjuk. A bál rendi fővédnöke dr. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, világi fővédnöke Gőz László harsonaművész, a Budapest Music Center (BMC) igazgatója, háziasszonya pedig Erdődy Orsolya, a Budapesti Fesztiválzenekar igazgatóhelyettese lesz. Öregdiákjainkat és a kedves Szülőket nagy szeretettel várjuk!

A Bencés Big Band 2006 őszén alakult az iskola tanulóiból és tanáraiból, akik a kezdeti próbálkozások után a big band-hangzás kialakítását tűzték ki célul. Műsorukon a klasszikus swing-, latin-, és funky-örökzöldek mellett a mai zenei slágerek feldolgozásai egyaránt szerepelnek, de a gimnázium kórusával karöltve sikerült több spirituálé- és gospelmise zenei anyagát is összeállítaniuk, amelyet diákmiséken illetve több városban is bemutattak. Első önálló koncertjükön, amelyre “Kiskarácsony, Jazzkarácsony” címmel 2009-ben került sor, a gimnázium Tanári Jazz Kvartettjével közösen léptek fel. 2012-ben a XII. Budapesti Big Band Fesztiválon “B” kategóriában ezüst minősítést szereztek, amely komoly szakmai elismerést jelentett és további lendületet adott a zenekar számára. A Pannonhalmi Jazznyár keretében 2014-ben meghívást kaptak a Pannonhalmi Jazzterasz színpadára. Ugyanebben az évben egy újabb iskolai szakkört indítottak Improvizációs Műhely néven, amelynek célja a kiszenekari játék és az improvizációs készségek fejlesztése. A zenekar összetétele minden évben változik, így a tízéves Bencés Big Band munkájában mindezidáig több mint hatvan diák vett részt, vezetője azonban alapításától fogva továbbra is változatlan: ő Kiss Zsolt, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium énekzene-tanára.