A Szászcsávási Zenekar koncertje

2014. március 17-én, hétfőn 20.00 órakor a Gimnázium tornatermében

 

a Szászcsávási Zenekar

ad
népzenei koncertet.
Az erdélyi Szászcsáváson a cigányok alkalmi mezőgazdasági munkákból és
téglavetésből élnek. A nyomorúságos körülmények közül csak a zenéléssel
lehet kiemelkedni, így a faluban sokan játszanak valamilyen hangszeren, főleg
vonós hangszereken. Csáváson ma is több zenekarra való zenész él.
Családjaik több nemzedékre visszamenően híres muzsikusok.
A Szászcsávási Zenekar repertoárja rendkívül széles, hiszen magyaroknak,
románoknak, cigányoknak egyaránt muzsikálnak, a legidősebb tagok pedig az
azóta Erdélyből javarészt kitelepült szászoknak is játszottak. Fő
hangszerükön kívül valamennyien jól játszanak a többi hangszeren is, és
általában kiváló táncosok.
A Pannonhalmán fellépő zenekar tagjai: Mezei Levente „Leves” – hegedű, Mezei Călin – hegedű, Mezei
Tinka – hegedű, Mezei Ferenc „Csángáló” – kontra, Mezei Pál – harmonika, Mezei Levente – nagybőgő.

Minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk!