Virágvasárnap 2019

Virágvasárnap Urunk jeruzsálemi bevonulására, a szenvedés kezdetére emlékezünk. 2019-ben diákjaink, munkatársaink és fiatalok részvételével lépünk be a nagyhétbe, a Szent Három Napra felvezető kiemelt időszakba. A fiatalok részvétele miatt esett a választás a tornacsarnokra mint a liturgia helyszínére. Jézustól nem idegen, hogy oda menjen, ahol az élet zajlik, ahol az embereknek megváltásra van szükségük. A fiatalok esetében ez az élettér inkább az iskola, a tornacsarnok. Ebben a térben szólal meg a passió, Urunk szenvedésének története. Mindenhol – a testgyakorlás, a tanulás, a diákhétköznapok helyszínén is – találkozhatunk Krisztus megváltó halálával és feltámadásával. Sőt, éppen ott vár ránk – ezért a vonulás a liturgia kezdetén.

Liturgikus rend

9:45 a hívek és a diákok gyülekezője a főapátság bejárata előtti keresztnél
10:00 virágvasárnapi stációs istentisztelet a keresztnél, körmenet, igeliturgia és az eucharisztia liturgiája a Bencés Gimnázium tornacsarnokában.

Sok szeretettel várunk mindenkit!