Magyarország legelső oktatási műhelye

Street Workout

Kultúra

2023-24 órarend

Kórusfellépés Pozsonyban

Kosárlabdasiker

Megyei elődöntő

Iskolánk kosárlabdacsapata nyerte az idei évben a diákolimpia megyei elődöntőjét! A pandémia miatti tétlenségből, az edzések, meccsek nélküli kényszerpihenő után kellett utolérnie magát csapatunknak. A soproni Eötvös Gimnázium egyesületi igazolt kosarasokkal felálló csapatát sikerült legyőznünk az utolsó pillanatban, 2 ponttal. Így bejutottunk az „A” (egyesületi igazolt versenyzők) kategória megyei döntőjébe, amit novemberben, Sopronban rendeznek majd. Gratulálunk!


Monostori hétvége 2021

Monostori hétvége

A bencés közösség idén is várja 12. évfolyamos diákjainkat, hogy együtt töltsenek egy hétvégét a monostorban. Jelentkezés: az itt letölthető űrlapot kitöltve, add le a titkárságon november 15-ig!


Gyöngyössy Imre 90

Jób-Oscar

Iskolánk egykori diákja, Gyöngyössy Imre (1948) idén lenne 90 éves. Ebből az alkalomból Olasz-magyar vetítéssorozatot tart a Nemzeti Filmintézet. A filmrendezőről elnevezett filmklubunk is csatlakozott a vetítésekhez. Ebből az alkalomból a Száműzöttek, ill. az 1983-ban Oscar-díjra jelölt Jób lázadása c. filmjeit vetítettük.


1 % - KÖSZÖNET

1 %

Köszönjük az 2021-es 1 %-os felajánlásokat! A Pannonhalmi Bencés Gimnázium Közhasznú Alapítvány 4 610 280 Ft támogatást kapott 533 felajánlótól, a Qpac Bencés Diáksport Egyesület 59 309 Ft támogatást 4 felajánlótól. Hálásan köszönjük!


Prószéky Gábor péntek esti előadása

Prószéky Gábor

2021. október 15-én, pénteken este 8 órakor a Díszteremben Prószéky Gábor programozó matematikus, nyelvész tart előadást Emberi nyelvek feldolgozása a mesterséges intelligencia eszközeivel címmel. Az előadás beharangozója és a beszámoló alább olvasható.


Gerber Pál kiállításmegnyitója

Gerber Pál

2021. október 13-án, szerdán 17.30-kor a Gimnáziumi Galériában nyílik meg Gerber Pál Munkácsy-díjas festőművész Zörög felettem az ég című meghökkentően elgondolkoztató kiállítása. A kiállítást megnyitja Szalay Ágnes művészettörténész, a megnyitó beszéd alább olvasható.


Vendégeink voltak Petényi Katalin és Kabay Barna

Gyöngyössy Imre (1930-1994) iskolánk egykori (1940-1948) tanulója, Balázs Béla-díjas filmrendező, író, költő, dramaturg, tavaly lett volna 90 éves. Két filmjével emlékezünk rá: Száműzöttek (1991); Jób lázadása (1983)

A szerdai vetítés után diákjaink találkozhattak Petényi Katalinnal és Kabay Barnával, akik megosztották hihetetlen élményeiket a filmforgatással kapcsolatban.

Fényképes beszámoló itt.


Középkori csodák közt a 10.B-vel

Vasárnap a 10.B osztály, Siska Gábor osztályfőnök, Konrád atya és Kiss Zoltán prefektus vezetésével egész napos kiránduláson vett részt. Felkerestük az épp felújítás alatt lévő jáki bencés templomot, ahol a feltárást irányító régész vezette körbe a diákokat. Csempeszkopácson a középkori freskós templomban Konrád atya celebrált szentmisét. Bajánsenyén megemlékeztünk a kitelepített lakosokról. A nap végén pedig felkerestük a középkori templomot Velemérben, ahol megcsodálhattuk Aquila János freskóit.


Kalandtúra a leendő felvételizőknek

Melyik évfolyamnak van saját szintje? Hogy néz ki a nagyháló? Milyen sport és szakköri, valamint nyelvtanulási lehetőségek vannak? Ezekre is választ kaptak azok, akik ellátogattak októberi nyílt napunkra a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumba. A kalandtúrán diákjaink vezették körbe a leendő felvételizőket a pincétől a padlásig. Aki lemaradt róla, 2021.november 13-án, újabb nyílt napunkon bepótolhatja.


Erő Zoltán péntek esti előadása

Erő Zoltán

2021. október 8-án, pénteken este 8 órakor a Díszteremben Erő Zoltán építész, Budapest főépítésze, a 4-es metró állomásainak építész tervezője tart előadást BUDAPEST VÁLTOZÁSAI címmel.


Feliratkozás Kezdőoldal hírcsatorna csatornájára