A moduláris hittan bemutatása

tantárgy: Hittan

A hitoktatás moduláris átszervezése a Bencés Gimnázium hittan munkaközösségének saját fejlesztése. A kompetenciaalapú képzés követelményeit szem előtt tartva célunk az, hogy a hitoktatás minél jobban kövesse a diákok szellemi, lelki, tanulmányi fejlődését. A modulok egy-egy kéthónapos témakört jelölnek, amelyek szervesen kapcsolódnak az adott tanév programjába, s egyben a különböző teológiai diszciplínák gazdagságát is felvonultatják évente egyre mélyebb merítést kínálva a  hit rendszerező tanulmányaiban. A moduláris hittan oktatása idén, 2009. szeptemberében indult egyszerre minden évfolyamon.

  

Évfolyam

Szeptember-Október

November-December

Január-Február

Március-Április

Május-Június

9

1. Bevezetés

Liturgika, Mise, Szentségek

Bibliai Introdukció

2. Próféták

- mint a krisztus-esemény előhírnökei

- alkalmazva az intro-t

3. Az evangéliumok

a krisztus-esemény az Újszövetségben, elsősorban Mt alapján

4. Krisztológia

logosz, megtestesülés, feltámadás, megváltás,

szisztematikus reflexió

5. Ókori egyháztörténet

ApCsel-VIII. sz.

fő hangsúly a krisztológiai küzdelmeken

10

6. A kiválasztás fogalma Izrael történetében

Részletek: Gen, Kiv, Józs, Bír, Sám, Kir,

7. Pál apostol

Kiválasztás és kegyelem a páli teológiában

Róm, Gal, Ef, 1Kor

8. Kegyelemtan

hit &érdemek (Pelagios)

kiválasztás és eleve elrendelés, megigazulás

9.A ref. egyháztörténete

rövid középkori felvezető

reformátorok

kat. válasz: Trentó

10. Ökumenizmus

protestáns teológia, ökumenizmus-történet,

a párbeszéd teológiája

11

11. Fundamentális

A teol. megism. forrásai

Jézus történetisége

Hit és Tudomány

12. XVIII-XIX. sz.etört.

Felvilágos. liberalizmus, modernizmus, és a kat. reakció

13. Törvény+szabadság

A morális teológia bibliai alapjai,

10parancs, Hegyi beszéd

14. Jézus példabeszédei

Isten országa itt a földön

Világunk, ahogy Jézus látja és láttatja

15. Az élet etikája

abortusz, eutanázia, szexuáletika,

12

16. Világvallások

buddhizmus, iszlám, hinduizmus

anima naturaliter Chr.

17. A teremtés ökológiája

Teremtés, Bűnbeesés, Eszkatológia

18. XX. sz. etört

szegedi gondolat, ügynökök és hitvallók, II. Vatikánum, mai magyar egyház

19. Credo

felnőtt hit a mai világban

Érettségi….

 

I. évfolyam – 9. osztály

TÉMA: A Krisztus-esemény

 

1. Bevezetés 

Tartalma:

I. szentmise

  • liturgia: fogalma, nagyon rövid történet, miért van rá szükség? (Krisztus-esemény közösségi ünneplése – a vele való kapcsolat révén van utunk az Atyához)
  • alapvető keresztény gesztusok: keresztvetés magyarázata, térdelés, állás

  • a szentmise részei

  • diákfeladatok a szentmisén – gyakorlati bekapcsolódás, diákmise szolgálatainak megalapozása és ferlkészítés

II. biblikus bevezetés

  • mi a Biblia, miért különleges?

  • a Biblia szerkezete, TENAK és Újszövetség

  • kánon és kánontörténet – hogyan állt össze a kanonikus gyűjtemény

  • a kanonicitás feltételei (apostoliság, sugalmazottság, egyetemesség), apokrifek

  • *szövegtörténet: orális kultúra, írás, szövegek, papiruszok és kódexek – az ÓSZ és ÚSZ legfontosabb kéziratai 

Célja:

  • vasárnapi liturgiák megalapozása

  • a 2. és 3. modul előkészítése

 

2. A próféták mint a Krisztus-esemény előhírnökei 

Tartalma:

  • a próféta helye az ÓSZ-ben, Rhisonim és Achoronim

  • a jelentősebb próféták történeti háttere

  • *Illés, Elizeus

  • nagypróféták jellemző szöveghelyei

Célja:

  • szövegismeret és szövegértelmezés (Krisztológiai olvasásmód)

  • az adventben olvasott szövegek exegézise


3. Evangéliumok
 

Tartalma:

I. bevezetés

  • a szinoptikusok konkrétabb szövegtörténete

  • *kialakulástörténet: himnuszok – levelek – evangéliumok

  • az evangéliumok helye az egyház és a keresztény ember mai életében

  • *az evangéliumok mint történeti elbeszélések 

II. Mt evangéliuma

  • *családfa, majd bővülése születéstörténetté

  • Jézus megkeresztelkedése

  • Jézus megkísértése

  • meghívástörténetek

  • Jézus csodái

  • szenvedéstörténet – jogi olvasat

  • húsvét, feltámadástörténetek 

Célja:

  • szövegismeret és szövegértelmezés

  • „mindez értetek történt”

  • a 4. modul előkészítése 


4. Krisztológia
 

Tartalma:

  • megtestesülés (két természet) Istenszülő szerepe

  • Logosz-teológia: preegzisztencia, bölcsesség-teológia, Jn-prológus, Isten Igéje a teremtésben

  • a megváltás teológiája 

Célja:

  • szisztematikus reflexió

  • egzegézis

  • a Húsvét misztériuma áttekintése


5. Az Ókor egyháztörténete
 

Tartalma:

  • ApCsel

  • zsidó irányzatok és az őskeresztény egyház

  • az apostoli kor vége, Kelemen, Ignác, Ireneusz

  • a teológia kezdetei: az apologéták

  • keresztényüldözések

  • 313-325

  • szekták és eretnekségek: modalizmus, adopcianizmus, arianizmus

  • 325-395 ouszia-hyposztaszisz-proszopon, substantia-persona, zsinatok kelet és nyugat között

  • *Ágoston és Pelagiosz

  • *a birodalom bukása és a kereszténység továbbélése 

Célja:

  • A krisztus-esemény tárgyalásának lezárása, összefoglalása

  • *előzetes átvezetés a 10. évfolyam kegyelemtani moduljaiba

  • kapcsolatteremtés és integráció a történelem, az irodalom és a művészettörténet témaköreivel

 

II. évfolyam – 10. osztály

TÉMA: A kegyelem (kiválasztás és megigazulás) 

6. A választott nép (A kiválasztás fogalma Izrael történetében) 

Tartalma:

  • a meghívás: Ábrahám (Ter 12-20)

  • a kihívás: Ábrahám áldozata (Ter 22), Jákob viszontagságai (Ter 27 29-31)

  • a kiválasztottság: József története (Ter 37-50)

  • a szövetség: Mózes (Kiv 3 7-15)

  • az ígéret földje: honfoglalás

  • a választott nép: bírák

  • a kiválasztottság és a politika realitása: királyok

  • *a történelem és az emberi történet ószövetségi értékelése: Ozeás 

Célja:

  • a kiválasztás üdvtörténeti értelmezése

  • a kegyelemtan ószövetségi előkészítése

  • eseménytörténet

 

7. Szent Pál 

Tartalma:

  • Életrajz

  • a Corpus Paulinum áttekintése

  • * műfajelemzés: levélirodalom

  • A Galata levél (szerkezet, főbb témák, a kegyelem 4-6)

  • kiválasztottság és megigazulás a Római levélben

  • *Pál teológiájának fejlődése: az eszkaton újraértelmezése(i) 1Tessz 

Célja:

  • szöveg- és kortörténet

  • a kegyelemtan bevezetése

  • a liturgiában vett szövegek megközelítése

 

8. Kegyelemtan 

Tartalma:

  • Ágoston és a pelagiánus-vita

  • a reformáció kérdései és válaszai

  • Isten önközlése

  • keresztény antropológia

  • megigazulás-megigazítás

  • predestináció és szabad akarat 

Célja:

  • szisztematikus reflexió

  • a reformáció és az ökumenizmus modulok előkészítése

  • válaszadás jellegzetesen ifjúkori kérdésekre

 

9. A Reformáció egyháztörténete

Tartalma:

  • középkor, bevezetés: Egyházi állam, universitas Christiana

  • az invesztitúraharc (Cluny, Canossa, Worms, Unam Sanctam)

  • a skolasztika és a devotio moderna

  • ecclesia semper reformanda, az előreformáció

  • Luther

  • Zwingli

  • Kálvin

  • hugenották és puritánok

  • Trento

  • fejezetek a magyar egyháztörténetből 1568-ig 

Célja:

  • integráció, kapcsolatteremtés

  • a kegyelemtani viták történeti vonatkozásai

 

10. Ökumenizmus

Tartalma:

  • Isten egyetemes hívása

  • Sokféle emberi válasz

  • Isten országa és az egyház

  • „Extra ecclesiam nulla salus” vs. „Extra ecclesiam nulla gratia”

  • *az anonim kerszténység-vita (Rahner vs. Balthasar)

  • egyházjogi vonatkozások

  • *prokathémené tész agapész – a primátus katolikus felfogása és protestáns értelmezése 

Célja:

  • áttekintés a jelenkori törekvésekről

  • a problémák láttatása

  • párhuzamos szemléletmód kialakítása (kat-prot)

  

III. évfolyam – 11. osztály

TÉMA: Hit és értelem 

11. A fundamentális teológia főbb kérdései

Tartalma:

I. a teológiai megismerés forrásai

·        scriptura

·        traditio

·        ecclesia, patres, concilia, theologi

*II. Jézus történetisége

·        evangéliumok mint történeti forrás

·        hit vs bizonyosság

III. Fides et Ratio

·        *középkori teológiai tudományelmélet (Anzelm, Tamás)

·        *A hit és a tudomány egységének szétesése

·        Összeegyeztethetőség és kapcsolódási pontok

·        a keresztény tudomány lehetősége

·        a hit hatalma és az ész hatalma

Célja:

  • bevezetés a felvilágosodás korától újra meg újra felmerülő kérdéskörbe

  • reflexió a mai megközelítésekhez

  • az egyházi útmutatások létjogosultsága (a morális modulok előkészítése)

 

12. A XVIII-XIX. század egyháztörténete

Tartalma:

  • a felvilágosodás

  • abszolutizmusok és egyházpolitikák: gallikanizmus, febronianizmus, jozefinizmus

  • a világmisszió

  • a modernista kihívás

  • bezárkózás (risorgimento, Kulturkampf)

  • nyitás (Rerum novarum)

  • magyar egyháztörténet Pannonhalmán

Célja:

  • az előző modul történeti vizsgálata

  • a szabadság és a tévedhetetlenség problematikájának kontextusvizsgálata

  • helytörténet

 

13. Törvény és szabadság

 Tartalma:

  • a morális bibliai alapjai: Dekalógus és Boldogságok

  • szabadságfogalom

  • lelkiismeret, felelősség és bűn

  • a keresztény etika lehetősége, területei és főbb irányai 

Célja:

  • egzegetikai készségek gyakorlása

  • a morális teológia alapfogalmainak bevezetése

  

14. Jézus példabeszédei

Tartalma:

  • a példabeszédek műfaja (allegória, zsidó hagyomány és görög kultúra)

  • szövegkritikai megközelítés, befogadáselmélet

  • egyes példabeszédek egzegézise

  • tematikák: a példabeszédek üzenete 

Célja:

  • egzegetikai készségek fejlesztése

  • az előző modul (Biblia és morális) mélyítése

 

15. Az élet etikája

Tartalma

  • Az emberi élet fordulópontjainak keresztény értékvizsgálata

  • A határhelyzetek krízisei és az arra adott keresztény válasz

  • Születés-halál (abortusz-eutanázia)

  • Szerelem és párkapcsolat (szabadság, tisztelet, szeretet, szexualitás)

  • Család és közösség 

Célja:

  • Az előző két modul alkalmazása konkrét élethelyzetekre

  • A 11.-es és a 12-es modulok válaszainak (ráció vs. Hit, individualizmus v. keresztény szabadság) alkalmazása

  

IV. évfolyam – 12. osztály

TÉMA: keresztény kihívások ma 

16. Világvallások

Tartalma:

  • Dignitatis Humanae (tartalmi ismertetés), DH, 2-3.

  • Vallásantropológia, vallásszociológia

  • egyes világvallások: hinduizmus, buddhizmus, *sinto, iszlám, *törzsi vallások,

  • kersztény antropológia, anima naturaliter Christiana (*ateizmus)

  • Nostra Aetate 

Célja:

  • Tárgyi ismeret mellett a párhuzamos értékrendek problémájának felvetése

  • keresztény válasz megalapozása a vallásszabadság kérdésében

 

17. A teremtés ökológiája

Tartalma:

  • Teremtés (a ránk bízott világ)

  • Eszkatológia (isteni és emberi felelősség)

  • Bűn (egyéni és társadalmi, a mindenkori környezet megsértése) 

Célja:

  • Egzegézis (Ter, Jel)

  • A 13. modul fogalmainak továbbvitele

  • A 18.-19. modulok előkészítése

    

18. A XX. Század egyháztörténete 

Tartalma:

  • Egyház és világégések (XV. Benedek, XI. Piusz, XII. Piusz)

  • Zsinat és megújulás (XXIII. János, VI. Pál)

  • Ostpolitik

  • A magyar egyház a totalitárius rendszerek árnyékában (ellenállás és kooperáció, ügynökök és hitvallók)

  • A társadalmi problémák és a mai egyház (felszabadítás teol., harmadik világ, globalizáció, kultúrák harca?, individualizáció)

  • II. JP és XVI. B főbb enciklikái 

Célja:

  • A történeti adatok ismerete mellett a mai helyzet háttérvizsgálata

  • Kapcsolódási pontok a 16, 17 és 19. modullal

 

19. Társadalometika - Credo

Tartalma:

  • Az ember mint társas lény

  • A keresztény társadalom lehetősége ma

  • Keresztény hivatás és politika

  • Keresztény hivatás és környezetvédelem

  • Keresztény hivatás és tolerancia

  • Keresztény hivatás és misszió 

Célja:

  • Az Egyház társadalmi tanításának ismertetése (GS)

  • A 16-18. modulok lezárása

  • Hogy milyen is egy felnőtt keresztény…

 

Lezárás és összegzés: a Hiszekegy magyarázata

 

Hittanvizsga